Balaton

... és akkor kitaláltuk, hogy hajózzunk át Siófokra, a Balaton fővárosába. A négyes mólóról induló járat halk morajlással hagyta el a még ásítozva ébredező Füredet, ahol percekkel ezelőtt még az egy hetes késéssel megérkező Ukrán gyerekek előadását láttuk-hallottuk a szabadtéri színpadon, nem kimondottan nagy tömegben. Egyébként roppant aranyosak voltak sárga, napocskára hajazó ruhakölteményeikben, legalábbis inkább azt vettem volna fel, mint a konferanszé püspöklila műszálas ingjét.
Siófokon már egy leheletnyivel balatonibb hangulat fogadott, a kissé borongós időben is akadtak - reménykedve a közelgő napsütésben - a strandhoz közeli sétányon ténfergők, reggelizők, másnapi gyógysör fogyasztók.
A La Siesta melletti kocsmán keresztül hip-hopp bent találtuk magunkat a nagystrandon, ahol az élet dolgairól elcseverészve falatoztuk gyros tálunkat, egy méretes német tinilány turistacsoport kellemes társaságában. Köszönhetően a felhők számának rövid időn belüli drasztikus csökkenésének, hamarosan a felesleges daraboktól megszabadulva immár csak a lenge board short és a trikini érintését élvezhettük bőrünkön. A pezsgőnk további melegedésének gátat szabva komótos fogyasztásba kezdtünk, ami a mostmár tűző napon hamar éreztette kellemes hatását.
Ekkora már termeltünk annyi hőt magunkban, hogy azt a habokban vezessük le. A pancsolás során sajnos a majdani kincskeresők kedvében is jártunk, hiszen egy szépséges fülbevaló a Balaton mélyébe merült. Kijózanodva vetettük alá magunkat újból az UV sugaraknak, már-már világítottunk a barnaságtól. A bungie jumping nagy bánatunkra érdeklődés hiányában zárva volt épp, pedig mi persze vagányok lettünk volna..:)
Már késő délután volt mikor a Jókai park egyik (hm, inkább egyetlen) szaletlijében (szanekli?) mulattuk az időt, s felköszöntöttem névnapján drága cimborámat.
A hetes indulásra készülve kissé korán érkeztünk a kikötőbe, ahol láttunk bőr szerelésbe öltözött lovagokat küzdeni, egy-egy magával teniszező fiút, és sok sétahajózásra invitáló "rikkancsot". A jóval kisebb hajót kicsit későn vettük észre, így a hazafelé utat a lépcsőn ülve voltunk kénytelenek eltölteni.. Füredre visszaérve már nyoma sem volt a reggeli szürkeségnek (se az ukrán tánccsoportnak) a pályaudvar felé menet még beugrottunk a Hatlépcsősbe, ahol jómagam egy velős piritóssal koronáztam meg a napot.
A pályaudvaron könnyes búcsú, nekem szerencsém volt, épphogy elértem az utolsó járatot. Nem is tudom mihez kezdtünk volna ha éjszakára Füreden ragadunk..
Köszönöm a szép napot!:)

Neon-pálmafa

Volt egy éjjel, amikor épp a Móricz Zsigmond körtér környéki utcában sétálgattam, egy vagány cimborámmal. A nagy beszélgetés közben megpillantottunk egy villódzó fényárban úszó neon-pálmafát. A főváros betonrengetegében olyan hatást keltett, mintha valaki, csak úgy kedvtelésből egy darabka las vegas-i hangulatot akart volna csempészni a szürke egyhangúságba. Sikerült is, ugyanis a következő pillanatban, már legszívesebben Paul Anka: You are my destiny című számát ordítottam volna torkom szakadtából, egy kövér pezsgősüveg társaságában. Szerencsére ez technikai okok miatt mégsem következett be, de azóta is, ha arra a csupa giccs pálmafára gondolok, úgy érzem üzenete volt. Ne sétáljunk el a pillanat mellett...! Miért ne élvezhetné bárki a saját kis „neon-pálmafájának” fényét?

A lány a folyosóról...

Három éve lakom az ELTE egyik kollégiumában. 1492 ember zsúfolódik itt össze, és koncentrálódik a tudás –állítólag-. Egyesek szerint itt képzik az elkövetkezendő évtizedek diplomás értelmiségiek krémjét!

Vagyunk itt bölcsészek, jogászok, matematikusok, filozófusok, tanítók, na meg testnevelők és még sorolhatnám estig a legkülönfélébb szakokat.

...és a bulik, azok a fergeteges bulik...

Amikor belépek a folyosóra rögtön meglátom a sötét félhomályban a pizsamában üldögélő kávét szürcsölő ifjakat, akik a szobájuk ajtaja előtt ücsörögnek.Kezükben összegyűrögetett könyvet szorongatnak, mondván a holnapi ZH-ra készülnek. De mind tudjuk, hogy még az éjjeli bulit sem heverték ki. Persze senki nem rója ezt fel a másiknak, hisz talán tegnap éppen ő volt aki ugyanezt csinálta. És mondja azt valaki, hogy nem jó egyetemistának lenni. Este koncertek, nagy beszélgetések, nevetések vannak, és ha nincs kedved egyedül gubbasztani a szobádban akkor átmehetsz „szomszédolni” a másik szobába. A 6. emeleti folyosón szinte mindenkit ismerek. Nagy banda alakult itt ki az évek során! Mégis van egy-két ember akivel 3 év óta nem váltottam a köszönésen kívül egy szót sem. Így volt ez, azzal a barna bőrű roma lánnyal is. 2 szobával lakik arrébb mint én. Néha összefutottunk a konyhában főzés közben , de akkor az ember valamiért nem nagyon beszél! Lopva, néha figyeltem az arcát, melynek vonásain látszott, gondoktól terhelt. Nem szól, nem mosolyog. Csak teszi a dolgát.

Milyen mogorva-gondoltam-. Én mosolyogva köszönök, Ő meg csak felmordul- Szia!-

Már el is könyveltem volna magamban, annak a furcsa soha nem mosolygó lánynak a

614-ből, de egyik nap szembe jött velem a folyosón, és a szokásos félhomályban megláttam, hogy a karján kötés van. Elhaladtunk egymás mellet, de valami azt súgta fordulj meg és kérdezd meg hogy mi történt a karjával. Már majdnem elért a szobája ajtajáig, mire összeszedtem magam és megszólítottam.

- Szia! Ne haragudj, hogy megkérdezem, de kíváncsi vagyok, hogy mi történt a karoddal?

Mire ő megállt, és visszanézett.

- Az igazat akarod hallani, vagy azt ami jobban hangzik?

-Az igazat! Vágtam rá rögtön!

- Miért érdekel ez téged!

-Nem tudom, talán mert itt lakunk egymás mellett már 3 éve és...

-Rákos vagyok! Csontrákom van!

Vágta rá olyan dermesztő higgadtsággal, amilyet még soha nem tapasztaltam azelőtt. Hirtelen a lábam ujjáig lezsibbadtam, egyszerre megértettem a gondok nyomát az arcán.

Esetlenségemben azt kérdeztem tőle: rágyújtunk?

-Gyújtsunk!

Leültünk egymással szembe és néma csendben mindketten meggyújtottuk a cigarettánk.

Az az érzésem támadt ebből a csendből, hogy most kérdezhetek és ő válaszol!

Így is tettem!

-Milyen szakos vagy?

-Szociális munkásnak tanulok a BTK-n. Ez volt a legkézenfekvőbb a számomra. Szeretnék segíteni!

-Kinek?

-Hát az olyanoknak mint én vagyok!

-Milyen vagy?

-Elveszett. Nézd! Én nem olyan környezetből jöttem, mint ti itt szinte mindannyian. Nyolcan vagyunk testvérek és gondolom azt nem kell részleteznem, hogy milyen a helyzete egy vidéki kis faluban élő roma családnak! Anyukámnak köszönhetem, hogy idáig eljutottam. Ő ugyan funkcionális analfabéta, de mégis arra ösztönzött engem és a testvéreimet, hogy tanuljunk. Ez nagyon nehéz volt, mert úgy ülni a könyv fölött hogy az ujjaid már jéggé fagytak, és persze csak gyertya világít, az nem örömteli. De, én megértettem azt, ha nem tanulok életem végéig ilyen körülmények között fogok élni. Meg aztán az iskolában sem a legkedvezőbb pozíció telepi romának lenni. És olyan telepi romának meg pláne nem, aki még tanul is. A magyarok kinéznek egyszerűen mert cigány vagy, míg a sajátjaid kinéznek mert tanulsz és próbálsz felemelkedni.Voltak azonban sokan akik segítettek. Például volt egy tanárom általánosban aki szívén viselte a sorsom és segített nekem középiskolát találni. Így kerültem be egy olyan gimnáziumba, ahol volt egy külön hátrányos helyzetűeknek elindított program. Tanulmányi eredmény és családi helyzettel függött a bekerülés az osztályba. Szerencsére jó tanuló voltam és hát a családi hátteret már tudod...így kerültem be a gimnáziumba. Rengeteg lehetőséget teremtettek itt nekünk. Mehettünk tanulmányi kirándulásokra és még külföldre is eljutottam. Ott is kollégiumban laktam és még ösztöndíjunk is volt, amiből még haza is adtam. Na, nem sok jutott magamra, de nem baj legalább ennyivel tudtam segíteni az otthoniakat. Aztán leérettségiztem és beadtam a felvételi jelentkezésemet az ELTE-BTK-ra szociálismunkás szakra. Felvettek.

-Gondolom nehéz ilyen hátránnyal indulni a többiekkel szemben!

- Ne hidd! Ti, akik rendezett családi háttérből érkeztek nem veszitek ezt komolyan. Nektek az egyetem csak buli. Na jó, ezért az előbbi mondatomért bocs! Nem akarok általánosítani, hisz épp én küzdök az általánosítás ellen. Ezzel csak azt akartam kifejezni, hogy hamarabb elkallódik a felsőoktatásban az, akinek több lehetősége és esélye van, mint akinek csak ez az egy, mert az tudja, hogy ha eljátssza nincs még egy dobása.

Közben a cigaretta már rég elégett, de még mindig kint ültünk a folyosón egymással szembe és beszélgettünk. Miközben hallgattam a lány gondolatait, szinte átértékeltem magamban mindent a saját tanulásommal és lehetőségeimmel kapcsolatban. Én miért küzdöttem meg eddigi életem során? Merült fel bennem ez a kérdés. Aztán csak kutattam az emlékeim között...

Régen azt hittem, hogy egy versenyen elért első helyezés megszerzése küzdelem. Egy nehéz vizsgán átmenni, küzdelem. Hallgatva azonban ennek a lánynak az élettörténetét, rájöttem hogy a harc a lentről feljutásért, küzdelem! A harc az elfogadásért és elismerésért, küzdelem! Harc a betegség ellen, az életért KÜZDELEM! Egyszerre az eget rengető gondjaim, icipicire zsugorodtak, és rájöttem szerencsés vagyok!

Mikor ezeket a gondolatokat lepörgettem az agyamban, pont olyan természetességgel kérdeztem rá a betegségének körülményeire, mint amilyen természetességgel mondta ki:

„rákos vagyok.”

-Hogy tudtad meg hogy beteg vagy?

-Nem beteg vagyok, csak gyógyuló!

Erre elmosolyodtam és helyesbítettem Én is.

-Két éve sorozatos rosszulléteim miatt mentem el orvoshoz. Rengeteg kivizsgáláson estem túl mire rájöttek hogy mi a bajom és közölték velem a diagnózist. Amikor meghallottam, nem akartam elhinni.Sírtam. Dühös voltam mindenre és mindenkire. Folyton azt kérdeztem miért pont én? Aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy nem vagyok beteg, csak gyógyuló, és hogy ez egy próba ami elé állított az élet, méghozzá azért, mert nagy dolgokat szánt nekem, amihez kell erő és kitartás. Így, ha ezt átvészelem, mindent átvészelek és ténylegesen tudom segíteni a rászorulókat. Ez az én filozófiám!

- Hogy viseled a kemo-terápiát?

-Szerencsére már véget ért. Tele volt az az időszak fájdalommal és szenvedéssel. Néha azt éreztem jobb lenne meghalni. De a következő pillanatban pedig jobban ragaszkodtam az életemhez mint azelőtt bármikor.

Figyelem ezt a lányt -akinek még a nevét sem tudom- pedig szinte egymás mellett lakunk és olyan dolgokat osztott itt meg velem, amit nem sok mindenkivel és csak csodálom az erőt amit sugároz magából. Beszélgetésünk elején, úgy hittem szüksége van arra, hogy meghallgassák, de rájöttem, hogy nekem volt szükségem arra, hogy meghallgathassam, és ő ezt pontosan tudta.

- Most már mennem kell órára. Örülök hogy beszéltünk! Még találkozunk.

Én pedig csak annyit tudtam mondani: Tudom, és köszönöm!

A nagyok

Tegnap tanulást megunván unottam böködtem a távirányítót. Az ATV-hez érve egyik kedvelt, ámbár sajnos ritkán látott műsoromba csöppentem, a NÉVshowR-ba. Épp Verebes István köszöntötték 60. születésnapján. A neves rendező-műsorvezető jellegzetes Darth Vader sóhajtozásával, gyengébb és ütősebb poénokkal telt-múlt az idő, alapvetően elbambulgattam rajt, csak ne kelljen már ránéznem a kulturális antropológia csurungáira. Aztán megérkezett Verebes egyik meglepetés vendége, gyermekkori barátja, Kern András.
Na ekkor már jobban kezdett érdekelni a dolog, hiszen nagy rajongója vagyok a művésznek. Nem is kellett sokáig várnom, míg "elfogott egy levelet" (értsd, úton hazafelé Amerikából írt egy novellát Pistának) s belekezdett felolvasásába. Ezúttal nem vette annyira viccesre a figurát mint a hetihetesben szokta, ellenben most is zseniális volt. Engem lenyűgöz a stílusa, egyszerűsége. Néhol cinikus és szarkasztikus, gyakran trágár néhol talán öncélúan is, no de nem véletlenül mondják, hogy káromkodni talán magyarul lehet a legjobban. Ez is hozzátartozik nyelvünk szépségeihez. Szóval engem szinte lenyűgöz a stílusa, egyszerűen hihetetlen, hogy ennyi idősen is - hogy is mondjam - ennyire cool.

S ha már HetiHetes. Van még egy általam igen nagyrabecsült állandó szereplője, aki gyerekkorában kicsi, kövér és szemüveges volt, most magas, kontaktlencsés, és nagyon hülye:) Hajós András tehetsége vitathatatlan. Hogy valaki ennyire könnyedén tudjon improvizálni, s tegye mindezt könnyesre nevettetően, páratlan. Volt múltkor a Showderklubban is egy (sajnos) rövid fellépése, ahol bevallottan csak kiállt, és hasból egy olyan (ha nem jobb) produkciót adott elő, mint az elötte szereplők több napos, hetes gyakorlás után. Mi, ha nem ez a tehetség? (Persze ezzel őket nem becsülöm le, fiatalok, remekül csinálják, s rajtuk is jól szórakozom)

Néhány gyöngyszem a Heti7esből.

Nyár 2.0

A teraszon üldögélve, a lábamat szúnyogok mardossák!Ez az!Most már tényleg minden porcikámmal érzem, hogy beköszöntött a nyár! Miután feladtam a vérszívó bestiák üldözését, és rájöttem, hogy túlerőben vannak, gondolataim a fehérhomokos tengerpartok felé kalandoztak. Pálmafák, koktélok, napsütés...lubickolás az égszínkék vízben. Amikor már a mellkasomban lüktet a latin zene dallama, már majdnem elhiszem, hogy ott vagyok a távoli tájon, de akkor hirtelen egy újabb rovaráradat zümmög el a fülem mellett. Ezzel végleg visszatérek a saját dimenziómba. Tulajdonképpen még hálás is lehetek a csipkedő „cimboráimnak”, hisz rádöbbentettek, hogy előbb a bankszámlám állapotát kellene megnéznem, és csak azután álmodozásba kezdenem.
Mi történik akkor, ha épp nem engedhetjük meg magunkna a külföldi nyaralást? Hölgyeim, legfeljebb nem térünk haza a nyár végén egzotikus vőlegénnyel, és uraim önök pedig nem dicsekedhetnek majd gyönyörűbbnél gyönyörűbb fűszoknyás, kókuszmelltartós bennszülött lányok meghódításával! De sebaj! Kihasználhatjuk szerény hazánk adta lehetőségeket, és az itthoni üdülőparadicsomokat. Ellátogathatunk wellness szállodákba, vagy részt vehetünk hajókiránduláson a Dunán, Visegrád és Budapest között. Belevághatunk egy kenutúrába a Tiszán, és végül, de nem utólsó sorban választhatjuk a megunhatatlan Balaton-part varázsát! Bárhol is legyünk, külföldön vagy itthon, a lényeg, hogy érezzük jól magunk, és pihenjük ki a fáradalmakat.

Nyár van, nyár !

Nagyon jót tud tenni a közérzetnek ez a szép idő. Aki csak tud menjen strandolni, lazítani.
Egy kis retro kacagás után :)

Iskolatáska 2.0

Lili egészen érzékeny pontra tapintott, hiszen kishazánk jelenleg egyik legelfuseráltabban működő rendszere a felsőoktatás. Ezt tetézi csak a gazdaság és a politika jelenlegi helyzete, a diákok és az oktatók hozzáállása, illetve a munkaadók és vállalók gyakran igencsak fekete viszonya..

A diplomás munkanélküliek számának növekedésének alapvető oka, hogy olyan végzettségű diplomások kerülnek ki az egyetemekről amilyenre _nincs szükség_ a munkaerőpiacon. Miközben bölcsészek százai keresgélnek kétségbeesetten, addik szakmunkásokból hatalmas hiány van. S gyakran egy jó szakembernek (kőművesnek, ácsnak) csaknem annyit fizetnének mint diplomásoknak. Ez annak a '90-es évek elején elterjedt téveszmének köszönhető, hogy diploma nélkül "nem élet az élet", s boldog boldogtalan egyetemre, főiskolára ment, gyakorlatilag mindegy hova, csak legyen papírja, mert az jó. A másik dolog az említett szakemberek társadalmi szintű lenézése. Ebben némi ok-okozati összefüggést is felfedezhetünk talán, lévén az utóbbi két évtizedben gyakorlatilag az ment csak szakmunkásnak akit nem vettek fel egyetlen egyetemre sem.
A tandíj egyrészt ezt is próbálta volna kiküszöbölni. Nyilván jobban meggondolja a diák, hogy kiad-e évi százezreket, csak azért hogy legyen valamilyen papírja, vagy olyan diplomája amivel roppant kicsi az esélye az elhelyezkedésre. Ezzel nem mondom azt, hogy 18 évesen mindenki kizárólag aszerint döntsön a továbbtanulásáról, hogy várhatóan mely szakmák lesznek keresettek 3-4-5 év múlva. Egyrészt sokaknak csak szenvedés lenne belőle, s annál borzasztóbbat nem nagyon tudok elképelni, hogy valakinek olyannal kell foglalkoznia egész életében amit nem is szeret. Viszont van az éremnek egy másik oldala, miszerint ha egy tudvalevőleg a munkaerőpiacon túlkínálattal bíró szakot választ csupán passzióból és kedvtelésből, annak - szebben sajnos nem tudok/akarom megfogalmazni - ne sírjon a szája. Csinálta volna jobban, használta volna ki a lehetőségeit, elvégre minden embernek van az életében 5 másodperce, mikor milliomossá válhat:P
Szóval a tandíj szerintem minden híreszteléssel ellentétben igazságos, hiszen első 1-2 félévben senkinek nem kellene fizetnie, így a szerényebb anyagi helyzettel bíró diákoknak is lenne idejük bizonyítani, s jó tanulmányi eredmények esetén nyilván nem kellene fizetniük.

Sajnos mára elfáradtam, lenne mit még kivesézni a témából, később minden bizonnyal ezt meg is tesszük.
További sikeres vizsgaidőszakot mindenkinek:)

"De nehéz az iskola táska"

Pályakezdők helyzete napjainkban:

A fiatal, pályakezdő pedagógusok, sokféle nehézségekkel találják szembe magukat, miután az oltalmat, és gondtalanabb életet nyújtó felsőoktatási intézmény szárnyai alól kirepülnek.

Hiszen, amíg ezek a fiatalok a főiskolák vagy egyetemek hallgatói, egy sajátos nehezen körülhatárolható csoport tagjai is egyben. Életkoruk alapján már felnőttnek számítanak, szavazhatnak, önállóan szervezik életüket, egyre kevésbé vannak szüleikre utalva, mégis élvezhetik a már említett „gondtalanság” érzését. Ezt az élethelyzetet szeli ketté, az a tény hogy a végzett hallgatóknak be kell kapcsolódniuk a dolgozók társadalmába.

Ma Magyarországon, a pályakezdőknek fel készülniük arra, hogy nehezen találnak majd a végzettségüknek megfelelő állást, és hogy az álláskeresés akár félévig, sőt egy évig is eltarthat. „Egy közre adott felmérés alapján, a munkanélküliek több mint ötöde 24 évesnél fiatalabb, és arányuk növekszik.”( Tóth Sándor (2005) Consulation magazin. 12. évf.) A fiatal diplomások helyzetét a gazdasági körülményeken kívül, a nyugdíjkorhatár megnövelése, a diplomások számának növekedése is nehezíti. Elkeserítő az a tény, hogy mintegy 50 ezer fiatal mondja magáról, hogy nem talál állást. Ez csak a diplomásokon belül 4-5 ezer regisztrált munkanélkülit érint. A problémákat súlyosbítja az is, hogy az egyetemek, főiskolák, szinte ontják magukból a diplomásokat. És ez a szám évről évre csak növekszik. Mára már, kb. 24-25 ezer pályakezdő diplomás, szeretne álláshoz jutni évente. Vajon, hova vezet a hallgatók számának gyarapodása, az egyes pályák népszerűségének ugrásszerű növekedése, és más szakterületek feledésbe merülése?

Egyre több fiataltól hallhatjuk azt, hogy beadott pályázatát a munkaadó azért utasítja el, mert nem rendelkezik elegendő gyakorlattal, illetőleg a nyelvtudása nem megfelelő szinten van. Bár a nyelvtudással kapcsolatos legújabb felmérések alapján, javuló tendencia mutatkozik Magyarországon. Egyre több fiatal, és ami talán még pozitívabb előrelépésnek tekinthető, egyre több idősebb is belátja, hogy munkája során nem boldogulhat, legalább egy idegen nyelv minimum középfokú ismerete nélkül. A munkaerőpiac telítettsége miatt, a talponmaradás előfeltétele a nyelvtudás, és szinte az összes szakterület kritériuma lett, a jó kommunikációs készség.

A pályakezdés nehézsége mindenkor jelen volt, és jelen is lesz. Azok a fiatalok, akik pedagógus végzettséget szereztek, még nehezebb helyzetben találják magukat, amikor a munkavállalásra kerül a sor.A tanulók létszámának csökkenése azt eredményezte, hogy az általános és szakiskolákban tanító pedagógusok kevésbé keresettek lettek a munkaerőpiacon.

Stagnáló pedagógus bérezés:

Jól képzett, motivált, pedagógusok elengedhetetlenek a pályán, hiszen a pedagógus értéket közvetít, normákat, értékeket képvisel, példát mutat. Ahhoz, hogy ezeknek, a kritériumoknak, elvárásoknak meg tudjanak felelni ezek az emberek, fontos hogy lelki, és környezeti biztonságban éljenek. Hiszen hogy várhatjuk el egy embertől, hogy kiegyensúlyozott, ingergazdag környezetet biztosítson a gyermekek számára, ha ő maga sem érzi helyzetét biztonságban.

Sajnos kijelenthető, hogy Magyarországon a többi uniós országhoz képest a pedagógusok fizetése, jóval az átlag alatt van.

Vajon milyen hatást gyakorol ez a teljesítményekre?

Reméljük hamarosan változás, és javuló tendencia mutatkozik majd, a pedagógusok bérezését illetően, mert nem lehetnek mellőzöttek a társadalmunkban azok az emberek, akik bevezetik a kisgyermekeket az írás, olvasás, számolás, és a többi tudomány világába. Hiszen orvosok, tudósok, feltalálok, művészek, kétkezi munkások sem lennének, ha nem lenne pedagógus, aki felkarolja, támogatja, segíti, és terelgeti a felnövekvő generációkat, hogy majdan ők is választhassanak egy olyan hivatást, amit szívvel, lélekkel tudnak végezni, szinte egy életen át.

Állásinterjúk hada:

Hogy bepillanthassunk, hogyan zajlik egy pályakezdő pedagógus „árral szemben való úszása” a munkaerőpiacon, egy friss diplomás fiatal tanárnőt kérdeztem álláskeresésének körülményeiről.

1. Mi a végzettsége?

„ Angol- pedagógia szakos bölcsész diplomával rendelkezem, melyet 2006-ban szereztem a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karán.!”

2. Mikor kezdett el állást keresni?

„Az álláskeresést akkor kezdtem el, amikor befejeztem a szakdolgozatom írását. Nappali tagozatos hallgatóként, nem úgy kezdtem állást keresni, mint aki már dolgozott. Az egyetemi állásbörzéken általában vegyészeket, jogászokat, orvosokat kerestek. Ez a tény bevallom, kétségbe ejtett. Az államvizsga előtt kezdtem állást keresni, de az államvizsga után, már konkrét helyeket kerestem. Tudatosan kerestem állást! Vőlegényem a Dunántúlon, Tapolcán kapott állást, így az ő álláskeresése is behatárolt volt. A közös életünket terveztük, így elkerültem otthonról, és az egyetem mellől. Tapolca, és környéki iskolákba e-mailben küldtem önéletrajzot, majd ezt követte a telefonos időpont egyeztetés. Kb. 40 intézményt hívtam fel, részben közép, részben általános iskolákat. Ebből két iskola tartott igényt személyes találkozásra. Bár a középiskolába, így is újdonsült ismerős révén sikerült meghallgatásra mennem. Behívtak interjúra. Fontosnak tartottam az első benyomást.”

.Milyen általános kérdések fordultak elő az állásinterjún?

„ Miért ezt a pályát választotta? Mik a céljai a pályán? Mit szeretne átadni a tanulóknak a tudásából? Meddig szándékozik a pályán maradi? Az utolsó kérdés meglepett, de úgy gondoltam jogosan tette fel az igazgatóasszony. A mi családunk pedagógus generáció, ezért jó volna a pályán maradni, de ha úgy fordulna a sors, nem ragaszkodom a pedagógus pályához, ha a megélhetésem múlna rajta. A beszélgetés végén nemleges választ kaptam. A vezető elmondta, hogy az állást már betöltötték, de a közlönyben mégis kötelesek voltak meghirdetni. Ezután az igazgatónő sok sikert kívánt a pályához, és kifejezte, hogy reméli, még találkozunk. Útravalóként azt mondta, hogy a pedagógus szakma csodálatos hivatás, és ha szívvel, lélekkel csinálja az ember, hálás is. Ezután sorra következtek a meghallgatások, amelyeken nem jártam szerencsével. Sok elutasítást kellett hallanom. Nem gondoltam volna, hogy találkozom, olyan vezetővel, aki képes, azt mondani egy bizonytalan kezdő embernek, hogy „...majd akkor emelje fel a kagylót, ha már megszáradt a pecsét a diplomáján.”

„A másik interjú, már jóval később volt, és egy általános iskolában zajlott le. Ide szintén e-mailben küldtem önéletrajzot, majd az e-mailt telefonos időpont egyeztetés követte. Meglepően szívéjesen fogadtak, amin azért lepődtem meg, mert tapasztalatom szerint nem örülnek a pályázónak. Ez érthető is, mert én például 40 helyre, adtam be a pályázatom, de ebből csak 4 meghirdetett álláshely volt.” Ez az interjú is úgy zajlott, mint az előző. Ennek az igazgatónőnek azonban az volt az első kérdése, hogy beszéljek a családomról. Először furcsálltam, hogy miért nem a szakmáról kérdez, később azonban világos lett számomra, hogy miért fontos az, hogy a pedagógus milyen családi helyzettel rendelkezik. Talán ebben a helyzetben először kovácsoltam előnyt abból, hogy pedagógusgyereknek születtem - ezt kiskoromban nem éreztem-.Az interjú befejeztével, pozitív érzés kerített a hatalmába. Éreztem, hogy ide fel fognak venni. Pozitívan viszonyultak hozzám. Az volt a célom, hogy jó benyomást keltsek. Egyetlen esélyem volt, hogy meggyőzem a vezetőt, hogy Én vagyok a legalkalmasabb az állás betöltésére. Ebbe az iskolába 3 állást hirdettek meg, és mindegyikhez angol nyelvtudás volt szükséges. Az egész nyár bizonytalanságban telt. Augusztus elején érkezett a telefon, hogy az állást megkaptam. Azóta már egy tanévet sikeresen lezártam az intézményben, és a szerződésemet is meghosszabították.”

Interjúalanyom tehát végül sikerrel járt, és megkapta az állást. De mi történik azokkal, akik a diploma megszerzése után nem találnak pedagógus állást? És valyon mi történik azokkal a már pályán lévő tanárokkal, akik a létszámleépítések, intézményi összevonások során válnak munkanélkülivé? Számuk egyre csak növekszik, ez a tény azonban nem szab gátat a pedagógusképzésnek! Ki fog megoldást találni?

Pillanatok

" Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki sem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít...a leghosszabb és legrövidebb életre rendelt ugyanannyit veszít!" ( Marcus Aurelius)

A két komédiás komm-médiás :)

Sziasztok !

Két életigenlő, mosolygós egyetemista blogját olvasod épp. Tele vagyunk kérdésekkel, gondolatokkal, feszültséggel és életerővel. Talán egész életünkben most ér minket a legtöbb hatás. Mi ezeket jól leírjuk. Hogy miért? Miért ne. A valóság és az ideák között egyensúlyozva botladozó ujjainkkal feltesszük az i-re a pontot. Sikerül vagy nem, nekünk ez jó:)

Üdvözlünk minden barátot, ellenséget, csoporttársat, évfolyamtársat, papát, mamát, kutyát, macskát.

Lili & Kiri