... és akkor kitaláltuk, hogy hajózzunk át Siófokra, a Balaton fővárosába. A négyes mólóról induló járat halk morajlással hagyta el a még ásítozva ébredező Füredet, ahol percekkel ezelőtt még az egy hetes késéssel megérkező Ukrán gyerekek előadását láttuk-hallottuk a szabadtéri színpadon, nem kimondottan nagy tömegben. Egyébként roppant aranyosak voltak sárga, napocskára hajazó ruhakölteményeikben, legalábbis inkább azt vettem volna fel, mint a konferanszé püspöklila műszálas ingjét.
Siófokon már egy leheletnyivel balatonibb hangulat fogadott, a kissé borongós időben is akadtak - reménykedve a közelgő napsütésben - a strandhoz közeli sétányon ténfergők, reggelizők, másnapi gyógysör fogyasztók.
A La Siesta melletti kocsmán keresztül hip-hopp bent találtuk magunkat a nagystrandon, ahol az élet dolgairól elcseverészve falatoztuk gyros tálunkat, egy méretes német tinilány turistacsoport kellemes társaságában. Köszönhetően a felhők számának rövid időn belüli drasztikus csökkenésének, hamarosan a felesleges daraboktól megszabadulva immár csak a lenge board short és a trikini érintését élvezhettük bőrünkön. A pezsgőnk további melegedésének gátat szabva komótos fogyasztásba kezdtünk, ami a mostmár tűző napon hamar éreztette kellemes hatását.
Ekkora már termeltünk annyi hőt magunkban, hogy azt a habokban vezessük le. A pancsolás során sajnos a majdani kincskeresők kedvében is jártunk, hiszen egy szépséges fülbevaló a Balaton mélyébe merült. Kijózanodva vetettük alá magunkat újból az UV sugaraknak, már-már világítottunk a barnaságtól. A bungie jumping nagy bánatunkra érdeklődés hiányában zárva volt épp, pedig mi persze vagányok lettünk volna..:)
Már késő délután volt mikor a Jókai park egyik (hm, inkább egyetlen) szaletlijében (szanekli?) mulattuk az időt, s felköszöntöttem névnapján drága cimborámat.
A hetes indulásra készülve kissé korán érkeztünk a kikötőbe, ahol láttunk bőr szerelésbe öltözött lovagokat küzdeni, egy-egy magával teniszező fiút, és sok sétahajózásra invitáló "rikkancsot". A jóval kisebb hajót kicsit későn vettük észre, így a hazafelé utat a lépcsőn ülve voltunk kénytelenek eltölteni.. Füredre visszaérve már nyoma sem volt a reggeli szürkeségnek (se az ukrán tánccsoportnak) a pályaudvar felé menet még beugrottunk a Hatlépcsősbe, ahol jómagam egy velős piritóssal koronáztam meg a napot.
A pályaudvaron könnyes búcsú, nekem szerencsém volt, épphogy elértem az utolsó járatot. Nem is tudom mihez kezdtünk volna ha éjszakára Füreden ragadunk..
Köszönöm a szép napot!:)
Siófokon már egy leheletnyivel balatonibb hangulat fogadott, a kissé borongós időben is akadtak - reménykedve a közelgő napsütésben - a strandhoz közeli sétányon ténfergők, reggelizők, másnapi gyógysör fogyasztók.
A La Siesta melletti kocsmán keresztül hip-hopp bent találtuk magunkat a nagystrandon, ahol az élet dolgairól elcseverészve falatoztuk gyros tálunkat, egy méretes német tinilány turistacsoport kellemes társaságában. Köszönhetően a felhők számának rövid időn belüli drasztikus csökkenésének, hamarosan a felesleges daraboktól megszabadulva immár csak a lenge board short és a trikini érintését élvezhettük bőrünkön. A pezsgőnk további melegedésének gátat szabva komótos fogyasztásba kezdtünk, ami a mostmár tűző napon hamar éreztette kellemes hatását.
Ekkora már termeltünk annyi hőt magunkban, hogy azt a habokban vezessük le. A pancsolás során sajnos a majdani kincskeresők kedvében is jártunk, hiszen egy szépséges fülbevaló a Balaton mélyébe merült. Kijózanodva vetettük alá magunkat újból az UV sugaraknak, már-már világítottunk a barnaságtól. A bungie jumping nagy bánatunkra érdeklődés hiányában zárva volt épp, pedig mi persze vagányok lettünk volna..:)
Már késő délután volt mikor a Jókai park egyik (hm, inkább egyetlen) szaletlijében (szanekli?) mulattuk az időt, s felköszöntöttem névnapján drága cimborámat.
A hetes indulásra készülve kissé korán érkeztünk a kikötőbe, ahol láttunk bőr szerelésbe öltözött lovagokat küzdeni, egy-egy magával teniszező fiút, és sok sétahajózásra invitáló "rikkancsot". A jóval kisebb hajót kicsit későn vettük észre, így a hazafelé utat a lépcsőn ülve voltunk kénytelenek eltölteni.. Füredre visszaérve már nyoma sem volt a reggeli szürkeségnek (se az ukrán tánccsoportnak) a pályaudvar felé menet még beugrottunk a Hatlépcsősbe, ahol jómagam egy velős piritóssal koronáztam meg a napot.
A pályaudvaron könnyes búcsú, nekem szerencsém volt, épphogy elértem az utolsó járatot. Nem is tudom mihez kezdtünk volna ha éjszakára Füreden ragadunk..
Köszönöm a szép napot!:)
